Prológus

- Dorothy, meglepetésünk van számodra! - mondta édesanyám, majd apu kíséretében leültek a kanapéra.
- Talán elmehetek egy Green Day koncertre? - kérdeztem reménykedve. Amióta az eszemet tudom élek - halok a Green Day-ért, de koncertre sajnos még nem sikerült eljutnom, így gondoltam, hátha. De óriásit tévedtem.
- Elköltözünk, így másik iskolába kell majd járnod-bökte ki apa. Értetlenül néztem hol anyára, hol rá. Mégis hogy tehetnek ilyet velem?
- De.. De én szeretek itt lakni! Szeretem az iskolámat, nem akarok más barátokat, nekem jók a régiek is! - fakadtam ki teljesen. - Én innen nem megyek sehova! És.. Pontosan miért is akartok elköltözni? Miért nem jó itt? - kérdeztem kétségbeesett arckifejezéssel. Nem akartam elmenni. De muszáj volt.
- Állásajánlatot kaptunk. - felelték szűkszavúan. Szúrást éreztem a mellkasomban. Sírni akartam.
- Mikor indulunk? - még ennyit sikerült kinyögnöm halkan, ezután elkapott a sírógörcs és felszaladtam a szobámba.
- Holnapután. Addig pakolj össze! - kiáltották utánam.
Lerogytam a parkettára, és keserves sírásba kezdtem. A legjobb barátaim.. Az első szerelmek.. Minden. Minden élményem ehhez a városhoz, ehhez az iskolához kötődött. És elszakítottak tőle.
Miután valamennyire sikerült összeszednem magam elővettem a hatalmas bőröndömet, majd belehajigáltam ruháimat. Előszedtem az összes CD-met, olyan tárgyakat, amikhez kötődök és ezeket is bepakoltam. Estére a szoba már teljesen üres, tiszta volt, és idegennek éreztem benne magam, mert úgy éreztem, ez már nem az én szobám. Fülhallgatómat bedugtam a fülembe, majd bebújtam az ágyba, a telefonomon pedig elindítottam az egyik szimpatikus lejátszási listát. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, mert ezt az albumot még a barátaimmal állítottuk még össze, anno. Voltak benne normális, illetve bugyuta számok is. Amikor a Bigbang - Fantastic Baby c. számhoz értem nevetni kezdtem. Visszaemlékeztem, hogy amikor először meghallgattuk a legjobb barátommal, Sidney-vel, ő elkezdett táncolni, közben azt üvöltve, hogy "bumm sákáláká". Kicsit gyogyós szegény, de én szeretem. A Fantastic Baby után a Green Day - 21 Guns című dal jött, az egyik kedvencem. Imádtam, és még most is imádom ezt a számot, de a hangulata... Szomorú, ezért gyorsan kikapcsoltam a telefonomat, nem akartam még egyszer sírni. Valahogy sikerült álomba verekedni magam, ezért reggel valamennyire elviselhető fejjel ébredtem.
Ez a nap meglehetősen nyugis volt, párszor eljátszottam, hogy "Anyuuuu, nem maradhatnék itt? Megélnék valahogy... Vagy, Sidney örökbefogadhatna! Ez milyen jó ötlet már!"
Erre ezt a választ kaptam édes és aranyos anyucikámtól:
- Tényleg jó ötlet! Talán..
- Komolyan?
- NEM.
Hát, anyu nem a kedvességéről híres. Mondjuk nem is híres. Sebaj.
Felhívtam minden barátomat, hogy költözünk, ezért délután elmentünk egy parkba, hogy még egyszer beszélgessünk, hülyüljünk egy jót.
Sidney sírva ugrott a nyakamba, mire megöleltem őt, és végül együtt indultunk el a megbeszélt helyre.
- Hallgasd meg - nyújtotta felém fél fülesét. - A The Pretty Reckless legújabb száma. Imádom. - tudniillik Sidney nagyon nagy TPR fan, minden számukat nagyon szereti, és kívülről fújja az összeset.
- Ájm goin tu hell! For dö láv det áj mééék, ájm goin tu hell! - énekelte. Nem, egyáltalán nem néztek hülyének egy könnyes szemű, ordítozó lányt.
A parkban már vártak minket a többiek.
- Na, hogy vagy, Dorsz? - ölelt meg Alex.
- Viszonylag jól. - erőltettem egy mosolyt. Sidney után Alex volt az, aki a legközelebb állt a szívemhez. Ők ketten az "igazi barátaim", a többiek haverok. Velük mindent megbeszélhettem, akármiről is volt szó. Nosztalgiázásomat Alex telefonja szakított félbe, amiből Justin Bieber kezdett el szólni.
- Te, izééé... - néztem rá komolyan. - Miért ez a buziság a csengőhangod?
- Fogadásból. Inkább ez, minthogy "Májli Cijrusz" (furcsa egy kiejtés) legyen a profilképem. - vakarta a fejét, majd kinyomta a telóját.
Elnevettem magam, és megöleltem.
- Gyertek, ti is nézzétek meg az új TPR klipet! - kiáltott Sidney.
A klip elején jártunk, amikor Alex megszólalt.
- Mély dekoltázsú nő! Szupeeer! - meredt a telefon képernyőjére.
Mi elkezdtünk röhögni. Pár másodperc múlva Alex újra megjegyzést tett.
- Pucér nő kígyóval! Még szuperebb! -itt már annyira röhögtünk, hogy nem bírtam tovább, egyszerre bőgtem és nevettem, mert rájöttem, utoljára vagyunk így, együtt.
- Mi a baj? - kérdezték.
- Hiányozni fogtok. Viszont nekem nemsokára mennem kell. - néztem az órámra. - Csoportos öleléééééés! - mosolyogtam, majd megöleltem őket.
Hazafelé menet elgondolkoztam, hogy az új suliban, aminek anya már említette a nevét (asszem valami Sweet Amoris) lesznek-e barátaim..
----------------------------------------------------
Hát, nem lett valami hosszú a rész, de Prológusnak megfelel.:)
Egyébként, egy kis TPR-reklám.:
Imádom a bandát, a zenéjüket, Taylor Momsen pedig a példaképem.^-^ Érdemes belehallgatni egy-egy számukba, főleg azoknak, akik kedvelik a rock-ot.