Chapter 1. - Költözés, és az első nap.

Reggel korán kellett kelnünk, mert olyan hét óra tájt megérkezett a szállítókocsi. Anyáék belepakolták a bútorokat, közben én reggeliztem (kell a rendes táplálkozás, na!). Mikor megettem a gabonapelyhet felöltöztem a már múlt este kikészített ruhákba, de mire leértem pont befejezték a pakolást, így hál' istennek nem kellett segítenem. Szuper!
- Dory, indulunk! - szólt apu, majd beszállt a kocsiba. Én mellé, az anyósülésre ültem, és telefonomba temetkeztem. Közben egyszer-kétszer, mikor unszimpatikus szám ment a rádióban átkapcsoltam, de senki, semmit nem szólt. Anyu hátul ült, és a papírjait nézegette, apa az útra figyelt, én meg az égvilágért sem szólaltam volna meg. És ez így ment egész végig.
- Itt vagyunk! -mondták kórusban szüleim.
- Remek. - forgattam a szememet nem túl diszkréten.
- Mi az, nem tetszik?
- Hát nem. Mondjuk, a ház az szép, és nem is ezzel van bajom, hanem a környékkel. Szokatlan. - jegyeztem meg.
- Kicsim.. Tudod, hogy nem tehettünk mást. Jól fogod itt érezni magad, csak adj egy esélyt a környezetnek! Menj nézd meg a szobád! Az emeleten van, remélem tetszeni fog. - mosolygott anya, majd az utcát figyelte.
Duzzogva battyogtam fel a lépcsőn, és nyitottam ki a "'szobám" ajtaját. Tetszett? Nem. Utáltam? Naná. Ennél csicsásabb, rondább szobát még életemben nem láttam. Rózsaszín, rózsaszín mindenhol. Min-den-hol. Egyszerűen borzalmas volt, nagyon.
Ledobtam a bőröndömet a szoba közepére, majd ruháimat a szintén pink szekrénybe raktam. Szinte már megfájdult a szemem a sok fodortól, meg masnitól, ezért gondoltam kimegyek egy kicsit levegőzni. A kertben volt egy pad, körülvéve virágokkal. Leültem rá, és csak úgy gondolkoztam. Igazából nagyon féltem a holnapi naptól. Első nap az új suliban, úgy, hogy nem ismersz senkit.. Hát, nem valami jó érzés.
A szomszédban megláttam egy fiút, aki egész jóképű volt, és mintha láttam volna már valahol.. Ja, igen! A suli honlapján megnéztem a jövendőbeli osztálytársaimat, majd csekkoltam őket a facebookon, és ő is köztük volt. Arra emlékszem, hogy valami furcsa neve van. Lysander, vagy valami ilyesmi.
Ezután bementem, mert kezdett sötétedni. Bepakoltam az iskolatáskámba, kiraktam pár ruhát a fotelembe, hogy holnap már ne kelljen válogatni, végül lesiettem a földszintre segíteni anyunak vacsit csinálni. Miután ez is megvolt ettünk, és én lefeküdtem aludni. Nem szerettem volna karikákkal ébredni, szóval inkább nem kockáztattam.
---Reggel---
Elaludtam. Basszus. Fejvesztve rohantam felöltözni, majd mikor kész voltam gyorsan megreggeliztem, és mentem a suliba. A szomszéd fiú is ekkor indult el, így próbáltam minél gyorsabbra venni a tempót, nehogy utolérjen, mert szerettem volna egyedül lenni.
Csengetés előtt pár perccel estem be az iskolába. Egy ősz hajú, pink kosztümös, kedvesnek tűnő nénike fogadott.
- Jónapot! Gondolom maga az új diák, Dorothy Halloween. Keresse meg Nathanielt, ő majd segít eligazodni! - mosolygott, majd eltűnt. Az volt a bökkenő, hogy fogalmam sem volt, hol keressem Nata.. Natáliát? Ja, asszem.
Próbáltam logikusan gondolkodni. Vajon hol lehet egy Natália fajta ember, aki segít eligazodni? Diákönkormányzat! Megkerestem a DÖK termet, majd benyitottam.
- Helló.. Natáliát keresem. - mosolyogtam a bennt levő fiúra. Ő furcsa tekintettel meredt rám, majd fejéhez emelte a kezét.
- A nevem Nathaniel. Dorothy vagy, ugye? Értesítettek, hogy nem vagy valami tisztelettudó. Hát, most tapasztaltam. - nézett rám mogorván. Hajjaj, Natália durcás.
- Bocs, tényleg csak félreértés volt. Szóval.. Tudnál nekem segíteni? Minden rendben van a beiratkozásommal kapcsolatban? És, megmondanád, hol lesz az első órám? Amit már minden bizonnyal lekéstem, de sebaj.
- A beiratkozás rendben, és itt az órarended. - nyomott a kezembe egy lapot. - Az első órád a földszinten lesz, a 5-ös teremben. - igazított el, majd szinte kilökött a DÖK ajtaján. Kedves, mondhatom.
Elindultam a terem felé, s mikor odaértem halkan bekopogtam.
- Szabad! - hallottam a túloldalról.
- Öö.. Jó reggelt.. Dorothy vagyok, az új lány. - próbáltam erőltetni egy mosolyt, de nem igazán sikerült.
- Hm, igen. Kérem mutatkozzon be pár szóban az osztálynak!
- Oké. Szóval, Dorothy Halloween vagyok. Imádom a pókokat, és az ijesztő dolgokat. Szeretek énekelni, gitározni, és zenét hallgatni. A kedvenc bandáim a Green Day, a Fall Out Boy, a The Pretty Reckless, és a Falling In Reverse. Jelenleg egy csillámbirodalomban élek, ugyanis a szüleim nem igazán ismernek, és azt hiszik, hogy még mindig öt éves vagyok. Valamint elég félénk természetem van.. - fejeztem be, és leültem egy üres helyre.
- Köszönjük, Dorothy. - mosolygott bátorítóan a férfi.
Az óra hátralevő része unalmasan telt. Részecskékről, és kémiai izékről volt szó. A kémia sosem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Sőt, utáltam. Kicsengetéskor az osztály egy emberként állt fel és viharzott ki a teremből. Testnevelés következett. Nem szerettem a tesit sem. Izzadság, és kosárlabda.. Fúj. Átöltöztem, copfba kötöttem a hajam, és leültem az öltözőben levő padra. Sokan elég feltűnően méregettek, de nem érdekelt.
- Ideülhetek? - szólalt meg egy vörös hajú lány.
- Persze. - néztem rá kedvesen. Ezután bemutatkozott, Iris volt a neve, és becsengetésig beszélgettünk.
Mivel tesitanár nem nagyon akaródzott órát tartani, ezért bejött a titkárnő közölni, hogy az óra elmarad, és maradjunk az öltözőben. A többi lány is odajött hozzánk, kivéve Ambert (szőke, beképzelt) és csatlósait. Tök jól elvoltunk, és rájöttem, hogy eddig nem is olyan rémes ez a hely.
A következő szünetben volt szerencsém megismerni a fiúkat, és kijelenthetem, hogy ők is egész normálisak voltak, szóval örülök, hogy ilyen osztályba kerültem.
Órák után mentem volna haza, de Amber megállított.
- Mégis mit képzelsz magadról? - kérdezte mérgesen.
- Azt, hogy Dorothy vagyok. Miért, mit kellene? - vigyorogtam a képébe.
- Dögölj meg te kis hülye! - kiáltotta, majd dühösen elbaktatott. Hát, ezzel nem igazán sértett meg, de ha neki ez jó, akkor csinálja.
Kilépve az iskola kapuján tudatosult bennem, hogy túl vagyok az első napomon. Emiatt ösztönösen is elmosolyodtam.
- Hé, várj! - kiáltott utánam valaki. - Mehetnénk együtt is haza.. Mármint csak ha szeretnéd.. - vakargatta a fejét Lysander.
- Oké, persze. - nevettem. Egyébként kiderült, hogy ő is szeret énekelni, habár sokkal jobb nálam. Van egy bandája is. Majd egyszer szívesen meghallgatnám őket..
Csendben sétáltunk egymás mellett, majd mikor a házunkhoz értünk elköszöntünk, ő pedig ment tovább.
--------------------------------------------------------------------
Tudom, hogy késtem a résszel, de egyszerűen nem tudtam géphez jutni. Erre rájátszott még az irodalom kettesem is (versmondás, bahh), ami miatt gépelvonást kaptam. Tényleg nagyon sajnálom. Valamint még ez a rész sem lett olyan hosszúságú, amilyenre terveztem, de igyekszem. :)

Prológus

- Dorothy, meglepetésünk van számodra! - mondta édesanyám, majd apu kíséretében leültek a kanapéra.
- Talán elmehetek egy Green Day koncertre? - kérdeztem reménykedve. Amióta az eszemet tudom élek - halok a Green Day-ért, de koncertre sajnos még nem sikerült eljutnom, így gondoltam, hátha. De óriásit tévedtem.
- Elköltözünk, így másik iskolába kell majd járnod-bökte ki apa. Értetlenül néztem hol anyára, hol rá. Mégis hogy tehetnek ilyet velem?
- De.. De én szeretek itt lakni! Szeretem az iskolámat, nem akarok más barátokat, nekem jók a régiek is! - fakadtam ki teljesen. - Én innen nem megyek sehova! És.. Pontosan miért is akartok elköltözni? Miért nem jó itt? - kérdeztem kétségbeesett arckifejezéssel. Nem akartam elmenni. De muszáj volt.
- Állásajánlatot kaptunk. - felelték szűkszavúan. Szúrást éreztem a mellkasomban. Sírni akartam.
- Mikor indulunk? - még ennyit sikerült kinyögnöm halkan, ezután elkapott a sírógörcs és felszaladtam a szobámba.
- Holnapután. Addig pakolj össze! - kiáltották utánam.
Lerogytam a parkettára, és keserves sírásba kezdtem. A legjobb barátaim.. Az első szerelmek.. Minden. Minden élményem ehhez a városhoz, ehhez az iskolához kötődött. És elszakítottak tőle.
Miután valamennyire sikerült összeszednem magam elővettem a hatalmas bőröndömet, majd belehajigáltam ruháimat. Előszedtem az összes CD-met, olyan tárgyakat, amikhez kötődök és ezeket is bepakoltam. Estére a szoba már teljesen üres, tiszta volt, és idegennek éreztem benne magam, mert úgy éreztem, ez már nem az én szobám. Fülhallgatómat bedugtam a fülembe, majd bebújtam az ágyba, a telefonomon pedig elindítottam az egyik szimpatikus lejátszási listát. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe, mert ezt az albumot még a barátaimmal állítottuk még össze, anno. Voltak benne normális, illetve bugyuta számok is. Amikor a Bigbang - Fantastic Baby c. számhoz értem nevetni kezdtem. Visszaemlékeztem, hogy amikor először meghallgattuk a legjobb barátommal, Sidney-vel, ő elkezdett táncolni, közben azt üvöltve, hogy "bumm sákáláká". Kicsit gyogyós szegény, de én szeretem. A Fantastic Baby után a Green Day - 21 Guns című dal jött, az egyik kedvencem. Imádtam, és még most is imádom ezt a számot, de a hangulata... Szomorú, ezért gyorsan kikapcsoltam a telefonomat, nem akartam még egyszer sírni. Valahogy sikerült álomba verekedni magam, ezért reggel valamennyire elviselhető fejjel ébredtem.
Ez a nap meglehetősen nyugis volt, párszor eljátszottam, hogy "Anyuuuu, nem maradhatnék itt? Megélnék valahogy... Vagy, Sidney örökbefogadhatna! Ez milyen jó ötlet már!"
Erre ezt a választ kaptam édes és aranyos anyucikámtól:
- Tényleg jó ötlet! Talán..
- Komolyan?
- NEM.
Hát, anyu nem a kedvességéről híres. Mondjuk nem is híres. Sebaj.
Felhívtam minden barátomat, hogy költözünk, ezért délután elmentünk egy parkba, hogy még egyszer beszélgessünk, hülyüljünk egy jót.
Sidney sírva ugrott a nyakamba, mire megöleltem őt, és végül együtt indultunk el a megbeszélt helyre.
- Hallgasd meg - nyújtotta felém fél fülesét. - A The Pretty Reckless legújabb száma. Imádom. - tudniillik Sidney nagyon nagy TPR fan, minden számukat nagyon szereti, és kívülről fújja az összeset.
- Ájm goin tu hell! For dö láv det áj mééék, ájm goin tu hell! - énekelte. Nem, egyáltalán nem néztek hülyének egy könnyes szemű, ordítozó lányt.
A parkban már vártak minket a többiek.
- Na, hogy vagy, Dorsz? - ölelt meg Alex.
- Viszonylag jól. - erőltettem egy mosolyt. Sidney után Alex volt az, aki a legközelebb állt a szívemhez. Ők ketten az "igazi barátaim", a többiek haverok. Velük mindent megbeszélhettem, akármiről is volt szó. Nosztalgiázásomat Alex telefonja szakított félbe, amiből Justin Bieber kezdett el szólni.
- Te, izééé... - néztem rá komolyan. - Miért ez a buziság a csengőhangod?
- Fogadásból. Inkább ez, minthogy "Májli Cijrusz" (furcsa egy kiejtés) legyen a profilképem. - vakarta a fejét, majd kinyomta a telóját.
Elnevettem magam, és megöleltem.
- Gyertek, ti is nézzétek meg az új TPR klipet! - kiáltott Sidney.
A klip elején jártunk, amikor Alex megszólalt.
- Mély dekoltázsú nő! Szupeeer! - meredt a telefon képernyőjére.
Mi elkezdtünk röhögni. Pár másodperc múlva Alex újra megjegyzést tett.
- Pucér nő kígyóval! Még szuperebb! -itt már annyira röhögtünk, hogy nem bírtam tovább, egyszerre bőgtem és nevettem, mert rájöttem, utoljára vagyunk így, együtt.
- Mi a baj? - kérdezték.
- Hiányozni fogtok. Viszont nekem nemsokára mennem kell. - néztem az órámra. - Csoportos öleléééééés! - mosolyogtam, majd megöleltem őket.
Hazafelé menet elgondolkoztam, hogy az új suliban, aminek anya már említette a nevét (asszem valami Sweet Amoris) lesznek-e barátaim..
----------------------------------------------------
Hát, nem lett valami hosszú a rész, de Prológusnak megfelel.:)
Egyébként, egy kis TPR-reklám.:
Imádom a bandát, a zenéjüket, Taylor Momsen pedig a példaképem.^-^ Érdemes belehallgatni egy-egy számukba, főleg azoknak, akik kedvelik a rock-ot.